2012. augusztus 18., szombat

Könyves Bloggerek Figyelem!

Az oldal működtetésével az a célunk, hogy változatosabbá tegyük könyves blogjaink működését, egyúttal növeljük a látogatottságot. Szép számmal vannak olyan magyar könyves blogok, ahol kizárólag recenziók jelennek meg. Nincs ezzel semmi baj, de a tapasztalat azt mutatja, az olvasók szeretik, ha egyéb könyves témákban is információhoz jutnak, vagy épp szórakozhatnak egy-egy színesebb bejegyzésen.
Természetesen semmi nincs kőbe vésve, itt semmi sem kötelező. A rovatok tetszés szerint alakíthatók, átnevezhetők a saját blogod profilja, stílusa szerint.
Mik az előnyök? Remek közösségbe kerülsz! Egymást ajánlva az olvasóink figyelmét felhívjuk hasonló blogokra. Később lesznek nagyobb témák, amiről majd egyszerre posztolunk, ez nagyon jó lehetőség bármire felhívni a figyelmet, vagy épp kiállni valami vagy valaki mellett. Szigorúan könyves témában és természetesen önkéntes alapon, mindenki a saját véleményét adja.
Mik a kötelezettségek?  Tetszőleges időközönként (ez sincs kötelezően megszabva), a felvett rovatokban posztolni illendő.

A rendszer a következő:
  • A fenti oldalsávon találod az általunk felvetett rovatokat. (Még lehet bővíteni!)
  • Onnan biztosan eléred majd az adott hónapban nyitott összegző poszt mellett a korábbiakat is, illetve ide várjuk majd a bannereket, hogy mindenki kedvére válogathasson belőlük, ha nem akar sajátot készíteni. Itt felsoroljuk azokat a blogokat, ahol megtalálhatóak az adott rovatok. (Az alapján bővül a lista, hogy linkeltek-e, az összegző bejegyzésekhez.)
  • Az összegző poszt végén mindenki belinkelheti majd a saját blogján szereplő, adott rovatba tartozó bejegyzést. (Katt az Add your link gombra!) Csak a bejegyzést linkeld, ne az egész blogot!
  • A saját bejegyzésedbe visszalinkelheted az összegző posztot vagy néhány másik neked tetsző bejegyzést.
  • Az összegző bejegyzések egy hónapig lesznek nyitva (jelen tervek szerint, ha nagyon sokan lennénk, akkor lehet sűrűbben is), aztán lezárásra kerülnek.
  • Most el is kezdjük, márciusban béta verzióban próbáljuk ki a rendszer működőképességét. Ha működik és maradunk, lesz új blogsablon és oldal átrendezés. :)
  • Ide kommentbe várjuk az ötleteid és észrevételeid. Nyitottak vagyunk!

Nagyon örülünk, ha velünk tartotok! :)
@kellyolvas @FantYAstic_Volumes

42 megjegyzés:

  1. Hülyeség lenne indítani egy rovatot a könyvtári kölcsönzés népszerűsítésére? :) A miénk például nagyon jó, meglepően új és jó könyveket tudok találni, nem tudom, felétek mi a helyzet. :D Lehetne egy kis sztorit írni a kölcsönzés körülményeiről, recivel vagy anélkül, hátha más is kedvet kap. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy! Bármilyen rovatot indíthatsz, ha pedig linkelni szeretnéd, mehet a vegyesbe. Ilyesmiért simán írhatnál ki molyos eseményt és akkor többen csatlakoznának.

      Törlés
  2. Mostanában egyre többen teszik fel az írásukat különböző írói oldalakra, és akad köztük több gyöngyszem is, szóval a blogomon indítottam egy rovatot, amiben a kedvenc netes olvasmányaimat népszerűsítem. Ti mit gondoltok az ötletről? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan kezdj bele, szerintem a Vegyesbe simán linkelheted, a rovat címével együtt, így pedig lehet sokan eltalálnak majd Hozzád, és csatlakoznak.
      Szóval, hajrá! :)

      Törlés
  3. Nem tudom, jó helyre írok-e, de azt nem írtátok fölül, pontosan hová menjen a megjegyzés, szóval ide teszem - ha probléma lenne, akkor elnézést. :)
    Szóval nem látom a blogom -hoovirag.blogspot.com - a baloldali listán, ezt jelezném itt. :$ Köszönöm ha felteszitek. :$:$

    VálaszTörlés
  4. Hát akkor én is ide linkelek 2 blogot, ami még hiányzik bal oldalról. :)
    www.mfkata-about.blogspot.com
    kristinablogja.blogspot.com

    VálaszTörlés
  5. A kezdeményezés dicséretes - örülök, hogy ez megfogalmazódott Bennetek és meg is valósítottátok! Köszönöm!
    Ötletem nekem is lenne a továbbiakra - majd megkereslek vele Titeket...:-)
    Illetve a bal oldali bloglistába "ajánlom" a blogomat: roni-olvas.blogspot.com

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Nagyon ötletes ez az oldal, így legalább több magyar blogot is nézegethetek. Tudom ajánlani a blogomat, bár most kicsit kimaradt a posztolgatás, mert szakdogáztam, de már vége, úgyhogy pótolom is őket. http://meriellekonyvei.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Én most indítottam a blogomat, még nincs fenn ezen az oldalon:
    http://mangaolvas.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!

      November óta vezetem az alábbi könyves blogot:
      http://torpillauj.blogspot.com/
      Remélem, kiteszitek.
      Ezt az oldalt kilinkeljem a blogomba? Link vagy banner?

      További szép napot!

      Törlés
  8. Sziasztok!

    November óta vezetem az alábbi könyves blogot:
    http://torpillauj.blogspot.com/
    Remélem, kiteszitek.
    Ezt az oldalt kilinkeljem a blogomba? Linkkel vagy bannerrel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Kitettem! Nem kitétel, hogy szerepeljen a link, de köszönjük, ha kiteszed. :)

      Törlés
    2. Szia!

      Kitettem a linket! Remélem, jó lesz így!
      http://torpillauj.blogspot.com/

      Törlés
  9. Üdv!
    Bár nem csak könyvekkel foglalkozom a blogomon, én is beszállnék. :) Tetszik ez a felhívás, úgyhogy neki is kezdtem. A besorolást illetően viszont kicsit bizonytalan vagyok, így rátok bízom, melyik rovathoz tennétek. Persze, csak ha megfelel a kritériumoknak. :)
    http://noemismile.blogspot.hu/2012/06/konyves-kivansaglista.html

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Nagyon tetszik az ötlet, hogy összegyűjtitek a könyves blogokat, és szeretném, ha kikerülhetne hozzátok az enyém is.
    http://kipillantas.blogspot.hu
    Üdv!
    Noja

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Lehet előzőleg rossz helyre írtam, ez még új nekem :)
    De én is jelentkezem a rovattal.
    http://konyvszelidito.blogspot.hu/2012/06/het-boritoja.html

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Bal oldalon nem találtam a blogomat, de remélem, hogy nincs minőségi vagy más akadálya, hogy kikerüljön. Köszönöm!

    http://www.letya.hu/

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!

    Nagyon jó ez az oldal, rendszeresen nézelődöm itt nálatok. Ha van rá lehetőség, szeretnék én is a blogommal bekerülni közétek :)

    http://gicaolvasgat.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  14. Szia! Magnólia blogját még nem találom a listán, szerintem érdemes belinkelni, nagyon szeretem az írásait. :)
    http://magnoliaolvas.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Örülnék, ha felkerülhetnének az én blogjaim is:
    www.1001konyv.blogspot.hu
    www.magyarkonyvek.blogspot.hu
    www.kulfoldikonyvek.blogspot.hu

    Előre is köszönöm, és gratulálok az oldalhoz!

    Üdvözlettel: Andi

    VálaszTörlés
  16. Helló, nem tudom, itt kell-e jelentkezni, de azt olvastam a megjegyzésben, szóval, én is jelentkeznék a blogommal: Még elég kezdő vagyok, no, de valahol el kell indulni^^
    http://konyvmolyvagyok.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  17. Remélem jó helyen jelentkezek. szeretném, ha kitennétek a blogomat. http://katicaolvasmanyai.blogspot.hu/

    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    A szeptemberi "Havi zárás"-t,ill. a többi e havi rovatot még nem látom. Remélem, hogy nem adtátok fel az oldal szerkesztését;) Hiszen ez egy nagyon jó gyűjtőhely, és én is innen szerzem be az ötleteket a következő havi beszerzéseimhez.
    Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  19. Ha lehet én is jelentkeznék ^^:
    http://inkafirka.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  20. Szeretnék jelentkezni :)
    http://konyvlelo.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok! Nagyon megköszönném, ha az én blogom is felkerülne. :)

    http://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  22. Bonjour,
    Én is nagyon örülnék ha felraknátok a blogomat!:)

    http://rheaolvas.blogspot.hu/

    Köszi,Rhea

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok, bocs, hogyho rossz helyre irom, de nekem is van egy könyves blogom, és csak érdeklődnék, hogy lehet ide felkerülni?
    Köszi.
    Savanah

    VálaszTörlés
  24. Szia, köszi közben betettem egy másik megjegyzésbe is. A blog cime:

    http://pipikekonyvklubja.blogspot.hu/

    Köszönöm!!

    VálaszTörlés
  25. Üdv!
    Ha lehet szeretném a következő blogot is ajánlani, bár nemcsak könyvekkel foglalkozik az oldal. http://ingyenkonyv.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok!

    Én is szeretnék jelentkezni a blogommal:
    http://jeanvilaga.blogspot.hu/

    Nemrég kezdtem el, a könyvek mellett néha receptek is kerülnek fel.

    Sajnos nem sikerült megtalálnom a rovatok részt. Tudnátok ebben segíteni? Szívesen írnék havonta egy adott témában, de amíg nem találom meg teljesen a saját "hangomat", megnézném, hogy a többiek milyen rovatokat vezetnek. Köszönöm!

    Üdv: Jean :)

    VálaszTörlés
  27. Üdvözletem!

    Pár hete indítottam egy könyves blogot, és meg szeretném kérni az oldal szerkesztőjét, hogy látogassa meg, nézze meg, és ha tetszik, illetve elég színvonalasnak tartja, akkor nagyon szépen kérem, rakja ki a többi közé :) Hálás lennék egy-két látogatónak.

    Köszönettel: Ági

    az oldalam címe: lapozz.wordpress.com

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok!

    Folyó hó nyolcadikán elindult egy új könyves blog, ha megnéznétek, esetleg kitennétek, nagyon hálásak lennénk :)
    konyvkaloz.blogspot.com

    VálaszTörlés