2012. augusztus 18., szombat

Könyves Bloggerek Figyelem!

Az oldal működtetésével az a célunk, hogy változatosabbá tegyük könyves blogjaink működését, egyúttal növeljük a látogatottságot. Szép számmal vannak olyan magyar könyves blogok, ahol kizárólag recenziók jelennek meg. Nincs ezzel semmi baj, de a tapasztalat azt mutatja, az olvasók szeretik, ha egyéb könyves témákban is információhoz jutnak, vagy épp szórakozhatnak egy-egy színesebb bejegyzésen.
Természetesen semmi nincs kőbe vésve, itt semmi sem kötelező. A rovatok tetszés szerint alakíthatók, átnevezhetők a saját blogod profilja, stílusa szerint.
Mik az előnyök? Remek közösségbe kerülsz! Egymást ajánlva az olvasóink figyelmét felhívjuk hasonló blogokra. Később lesznek nagyobb témák, amiről majd egyszerre posztolunk, ez nagyon jó lehetőség bármire felhívni a figyelmet, vagy épp kiállni valami vagy valaki mellett. Szigorúan könyves témában és természetesen önkéntes alapon, mindenki a saját véleményét adja.
Mik a kötelezettségek?  Tetszőleges időközönként (ez sincs kötelezően megszabva), a felvett rovatokban posztolni illendő.

A rendszer a következő:
  • A fenti oldalsávon találod az általunk felvetett rovatokat. (Még lehet bővíteni!)
  • Onnan biztosan eléred majd az adott hónapban nyitott összegző poszt mellett a korábbiakat is, illetve ide várjuk majd a bannereket, hogy mindenki kedvére válogathasson belőlük, ha nem akar sajátot készíteni. Itt felsoroljuk azokat a blogokat, ahol megtalálhatóak az adott rovatok. (Az alapján bővül a lista, hogy linkeltek-e, az összegző bejegyzésekhez.)
  • Az összegző poszt végén mindenki belinkelheti majd a saját blogján szereplő, adott rovatba tartozó bejegyzést. (Katt az Add your link gombra!) Csak a bejegyzést linkeld, ne az egész blogot!
  • A saját bejegyzésedbe visszalinkelheted az összegző posztot vagy néhány másik neked tetsző bejegyzést.
  • Az összegző bejegyzések egy hónapig lesznek nyitva (jelen tervek szerint, ha nagyon sokan lennénk, akkor lehet sűrűbben is), aztán lezárásra kerülnek.
  • Most el is kezdjük, márciusban béta verzióban próbáljuk ki a rendszer működőképességét. Ha működik és maradunk, lesz új blogsablon és oldal átrendezés. :)
  • Ide kommentbe várjuk az ötleteid és észrevételeid. Nyitottak vagyunk!

Nagyon örülünk, ha velünk tartotok! :)
@kellyolvas @FantYAstic_Volumes

Kedvencek lesznek! / Várólistára! – augusztus


Ide linkelhető minden olyan bejegyzés, melyben valamilyen jövőben megjelenő könyvről/könyvekről van szó. Nem feltétel, hogy ugyanaz legyen a rovat címe! További részletekről tájékzódhatsz a fenti menüsorban! 
 Ha szeretnél csatlakozni, nincs más dolgod: 
  •  Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot vagy magát a blogot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
Köszönjük az együttműködéseteket! :) 
 @Kellyolvas és @FantYAsticVolumes

TOP 5 és TOP10 – augusztus


Ide várunk minden olyan bejegyzést, melyben valamilyen rendező elv vagy téma alapján, összeszeditek a kedvenc 5 vagy 10 könyvcímeteket. Nem feltétel, hogy ugyanez legyen a rovat neve! További részletekről tájékzódhatsz a fenti menüsorban! 
 Ha szeretnél csatlakozni, nincs más dolgod: 
  • Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot vagy a blogot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
Köszönjük az együttműködéseteket! :) 
 @Kellyolvas és @FantYAsticVolumes

Borítókkal kapcsolatos rovatok – augusztus


Ide várunk mindenféle borítókkal kapcsolatos blogbejegyzést! Megkötés nincs! :) 
 Tehát nincs más dolgod: 
  • Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
 Köszönjük az együttműködéseteket! :) 
 @Kellyolvas és @FantYAsticVolumes

Megidézve – augusztus

Ide várunk minden olyan blogbejegyzést, melynek középpontjában valamilyen idézet áll. A rovat címének nem kell egyeznie!
Tehát nincs más dolgod:
  •  Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
 Köszönjük az együttműködéseteket! :)
 @Kellyolvas és @FantYAsticVolumes

Postaládám/ Havi zárás – augusztus


Ide várunk minden új könyvszerzeményt bemutató blogbejegyzést! Azonos rovatcím nem feltétel! Tehát nincs más dolgod:

  • Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
Köszönjük az együttműködéseteket! :)
@Kellyolvas és @FantYAsticVolumes

VEGYES – augusztus


Ide várunk minden olyan (rovatos) blogbejegyzést, amely egyetlen havi összegző poszt témájába sem fér bele. Amennyiben elég sokan posztoltok egy adott rovatban, a következő hónapban megkaphatja a különálló rovatot. Ez a lépés azért fontos, hogy feleslegesen ne aprózódjon el az oldal. 
 Tehát nincs más dolgod: 

  •  Ha a rovatba tartozó augusztusi bejegyzésed van, mindenképpen linkeld be alább az adott posztodat. (Katt az Add your link gombra!) Csak az adott bejegyzésed linkjét, ne pedig az egész blogodét tedd ki! 
  • Nézz körül a többieké között, és ha valamelyik megtetszik, linkeld be az adott bejegyzésed végén, vagy linkeld az adott havi posztot, hogy mások is eljuthassanak ide és kedvükre böngészhessenek! Hiszen ezért vagyunk itt! Havi rendszerességgel zárjuk majd ezeket az összegző bejegyzéseket! 

A korábbi hónapok összegző posztjait megtalálod a felső menüsor adott rovatfüle alatt. 
 Köszönjük az együttműködéseteket! :) 
 @Kellyolvas és @FantYAsticVolumes